Kedves Olvasó!
Első bejegyzésemben egy, a közösségi média és a társas kapcsolatok viszonyáról cikk résztémáját szeretném összefoglalni. Ha valaki szeretné elolvasni az eredetit, a linket meg fogja találni a hivatkozásban a bejegyzés végén. A tanulmány elsősorban ugyan a serdülőkort vizsgálja, de a megállapítások kétség nélkül kiterjeszthetők a fiatalabb korosztályra is.
Kezdésképpen ejtsünk pár szót a szociális kompetenciáról: ez a "modul" foglalja egybe azon készségek, ismeretek és karaktervonások jellegét, melyek segítenek számunkra eligazodni a társas helyzetben. Ez az, ami már csecsemőkorunkban fejlődésnek indul, hiszen születésünk első percétől fogva túlélésünk egyik alapköve. Elsősorban a szülők (leginkább az anya), majd később a rokonság, a szomszédság, az óvoda, és aztán az iskola tagjaira is kiterjed az a hálózat, melyben szociális kompetenciánk segítségével eligazodunk. És milyen létfontosságú egy ilyen képesség! Kutatások sora bizonyította, hogy a szociális kompetencia és az iskolai teljesítmény összefügg, a jó tanulmányi eredményekhez ugyanis elengedhetetlen, hogy a diák jó kapcsolatot ápoljon mind kortársaival, mind tanáraival.
Ebbe a folyamatba lépett be egy új jelenség: az internet és a szociális média. Egy vitathatatlanul nagy lényről van szó, mely akarva-akaratlanul mindannyiunk napjait behálózza. Olyan kihívásokat állít elénk, melyekre eddig semmilyen megküzdési mechanizmus nem állt rendelkezésre. Ez természetesen kihat a gyermek fejlődésére is; ezt nevezzük médiaszocializációnak. A kutatókat az elmúlt 10-15 évben kiemelten foglalkoztatta annak kérdése, hogy milyen hatással van a gyerekekre (és a felnőttekre) ez az újfajta kommunikációs forma. Ez egy új világ, egy új jelenség, egy új kultúra saját szabályaival, kommunikációs formáival és berendezkedésével. Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni rá, mint egy csupán veszélyeket és a gyerekek fejében káoszt okozó bajforrás lenne, és ha látjuk is a pozitív vonásait, nem ezekre helyezzük a hangsúlyt. Azonban most a bejegyzés végéig tegyük félre ezeket az - egyébként egyáltalán nem teljesen jogtalan - előítéleteket, és nézzük meg, mit mutatnak a kutatások. Egy magyar vizsgálat eredményei szerint az internethasználat iskolai napokon a fiatalok között 1-3 órára rúg (és ebbe nem számítanak az egyik, számítógépes/konzolos játékok), és ez persze hétvégén még magasabb értékeket ér el. Érdekes folyománya a jelenségnek, hogy ezek a fiatalok a tapasztalatokat nem élik meg, hanem mások által átdolgozott, szűrt és értelmezett formában fogadják magukba, ami azt is jelenti, hogy nem értik meg teljes egészében a helyzeteket, az embereket, ez pedig a szociális fejlődés szükséges alapja. Hüther szerint: "(...) az információs társadalom korában a dolgok gyakran olyan bonyolultak, hogy az okot és okozatot csak nehezen vagy egyáltalán nem tudjuk felfogni. (…) Az értelmi összefüggésnek ez a hiánya azt eredményezi, hogy a gyerekeket egyszer csak nem fogja érdekelni a kauzalitás. Ez az emberi agy fejlődésének egyszerű konzekvenciája. Kvázi megtanulják, hogy a dolgokat a mögöttük rejlő értelem megragadása nélkül kell elfogadniuk” (Zsolnai, 2017, 249. o.).
Ez az újfajta tér, mely minden fizikai korlátot, kapcsolatot és jelenlétet kiiktat teret enged annak, hogy a tagok gátlástalanul, korlátok nélkül formálják és éljék meg az online énjüket. Ez és az előbb említett okok következménye, hogy a folyamatos üzenetváltások egy egészen bizarr formát alakítanak ki: a másik fél szavait az egyén elolvassa, saját hangján és hangsúlyával fogadja be. Ez, a saját hanggal idegen gondolatokat "gondolni" finom, de komoly nehézséget jelent a személyiség alakulásának folyamán.
Ezzel el is jutottunk a tanulmány központi kérdéséhez: milyen hatásban áll a szocialitás és a média egymással? Mint azt már korábban említettem, a fiatalok sokkal otthonosabban mozognak ebben az új világban, mint az idősebb korosztály. Az idősebb korosztály számára ez egy idegen "univerzum", ami könnyen eredményezhet konfliktusokat is a generációk között. Itt most visszakanyarodnék az előítéletekhez: ezeket a kutatásokat mindig érdemes fenntartással kezelni, mert általában nem azok a fiatalok folytatják le őket, akik teljesen ki tudják ismerni magukat. Hogy egy példával éljek: feltételezhetően Ön nem gondolja most, hogy megfelelő kulturális ismeretekkel rendelkezne ahhoz, hogy minden centiméterét kiismerje a yamomamö törzsek életének.
Az internetes kommunikáció főbb, a való élettől különböző tulajdonságát említettük feljebb, kivéve egyet: itt nincsen szinkronban a két fél, bármikor megakasztható, sőt, akár meg is szakítható a kommunikáció, vagy ha az ember nem akar, egyszerűen nem reagál az üzenetekre. A fizikai jelenlét hiányáról már beszéltünk. Ez a hiány magával vonja azt is, hogy se testbeszéd, se mimika, se hangsúly nincsen, aminek következtében az érzelmi töltet is kiesik a szavak mögül. Ezt hívatott pótolni az emoticon-rendszer, ami azonban korántsem képes akkora személyességre (és emberiességre), mint a hagyományos érzelemközvetítés. Ez, azt gondolnánk, hátráltatja a szociális és érzelmi készségek fejlődését, azonban ezt kevés empirikus adat támasztja alá, és az utóbbi időben megoszlik a szakértők és a kutatók véleménye arról, hogy ez a negatív hatás tényleg fennáll-e ekkora hatással.
A cikk még szót ejt az anonim kommentelés jelenségéről, de ez, és az ún. homlokzat-építés egy másik bejegyzésben kerül majd megtárgyalásra, ahogy az egyre komolyabb és nagyobb mértékű, viszonylag új szenvedélybetegség, az internetfüggőség is.
Köszönöm, hogy elolvasta a bejegyzést, várom vissza legközelebb is!
Hivatkozás
Zsolnai Anikó (2017): A média hatása a szociális viselkedésre és a társas kapcsolatok alakulására serdülőkorban. Educatio, 26. 2. sz. pp 246-256. DOI: 10.1556/2063.26.2017.2.7.
https://akademiai.com/doi/pdf/10.1556/2063.26.2017.2.7 Letöltés dátuma: 2019. 09. 16.
