2022. december 19., hétfő

Szüneti játék (Kaland az Örömért)

 Kedves Olvasók (minden korosztály)!

Most már tényleg nyakunkon a szünet és a legutóbbi bejegyzés után most valami vidámabbal, egy játékkal készültem.
Ez a játék szövegalapú és a választás elvén működik, azaz: a történetet az Olvasó alakítja aszerint, hogy milyen irányba szeretné vinni a kalandot. A játék böngészőben játszható, tehát internetelérés szükséges. De mi is a lényege? Ezt a játékot azért készítettem, hogy a gyerekeknek (és/vagy felnőtteknek) legyen lehetőségük némi kikapcsolódásra, elkalandozásra. A történetek segítenek nekünk megpihenni. Részt vehet benne minden korosztály, egyedül vagy akár közösen is. A célja a pihenés. Nem egy hosszú történet, de arra pont jó, hogy egyszerre részesei és alakítói is legyünk. Kisebbeknél azt is megtehetjük, hogy felolvassuk, mint egy mesét, ők pedig meghozzák a választásokat. Néhány javaslatom van csupán:

·         Ragadjunk valamilyen forró italt magunkhoz.
·         Hallgassunk zenét, ha kedvünk tartja.
·         Próbáljuk meg egyben végigjátszani.
·         Ne lépjünk vissza, menjünk tovább a döntéseinkkel. Így érdekesebb is, illetve újra lehet játszani az        eltérő vonalak miatt.
·         A legfontosabb: érezzük jól magunkat közben!

Végül, de nem utolsósorban, mellékelem a játék linkjét is:

https://denesgeri.itch.io/kaland-az-rmrt

Mindenkinek boldog karácsonyt, nyugtató, pihentető szünetet és boldog újévet kívánok!

 


2022. december 13., kedd

Az ünnepek árnyoldala - mit kezdhetünk vele?


 
 
Kedves Olvasók!   
    Bár még arrébb a szünet kezdete, a bejegyzés már aktuálissá válhat sokak számára. Az őszi szünet kimaradtával többünk különösen igényli a téli szünetet. Az ünnepeknek azonban megvannak a saját nehézségeik: az anyagi vonzat, az esetleges utazások, családi konfliktusok, stb. Ezeket felnőttként, szülőként nagyon nehéz helyükön kezelni, pláne, hogy közben a gyerekeknek szeretnénk nyugodt, higgadt, ártalmatlan ünnepet biztosítani. Mit tehetünk annak érdekében, hogy mi magunk jobban bírjuk? Erre kínálok néhány tippet:
  • Legyenek realisztikusak az elvárásaink: esélytelen, hogy minden gond nélkül teljen el az ünnepi időszak. Az odaégett csirkétől a lehetetlen karácsonyfatartókon át a családi veszekedésekig bármi közbejöhet, és fogadjuk el, hogy közbe is fog. A saját energiánkat és lelki egészségünket védjük meg azzal, ha ezt elfogadjuk, és nem menekülünk minden áron.
  • Adjunk időt magunknak: tudom, tudom. A pszichológus megint papíron (képernyőn) okosnak hangzó dolgokat mond, amiket a való életben megvalósítani aztán lehetetlen. De! Tételezzük fel, hogy csak öt percre megtesszük magunknak, hogy van lehetőség egy kis énidő kikanyarítására. Ki viszi le a szemetet? Ki tud segíteni a főzésben? Mi az, amit tényleg fontos elintézni? Meg kell tudnunk adni magunknak az esélyt arra, hogy időt szabjunk magunkra. A saját és a család érdekében. Az nem ünnep, ahol valaki alárendeli magát.
  • Emlékezzünk arra, mi a fontos valójában. Itt csak egy példát említenék: a karácsonyi vacsorában, mely tény, hogy órákig készül (néha, valljuk be, valamely alapanyag nőági felmenőjének emlegetésével), az a fontos, hogy mindenki éttermi minőségűt eszik? Vagy pedig az, hogy együtt vagyunk, osztozunk egy élményen és megosztjuk a jelenünket? Mérlegeljünk!
  • Beszéljünk róla. Baráttal, családtaggal, gyerekekkel. Egyrészt, osszuk meg, mi jó és mi nehéz, másrészt halljuk meg ezt mástól is. És igen, megengedhetjük magunknak, hogy több hangsúlyt fektetünk a pozitív emberekkel való kapcsolatok erősítésére. A karácsony a szeretet ünnepe, de ez nem egyenlő azzal, hogy meg is kell játszani (ez most nem pszichológusi feljogosítás a gonoszkodásra).
  • A pénzről is beszélnünk kell. Bár lehet, hogy sokan már beszerezték a karácsonyi ajándékokat, idén mindenki számára különösen feszült volt/van/lesz az ünnepek anyagi része. Üljünk le, gondoljuk végig, mik azok a tárgyak, dolgok, amik beszerzése stresszel minket, mik azok, amiket fontosnak tartunk, és mikor visel meg minket vagy esik nehezünkre visszafogni magunkat a költekezés terén. Ezeket írjuk is le, hogy tudatosodjanak a szokásaink.
  • Törődjünk magunkkal. A szeretet ünnepe: önmagunk keserű kifacsarása pedig legkevésbé sem illeszkedik a szeretet kategóriájába. Nem bűn nemet mondani. Nem önzőség leülni. Szeressük magunkat is, ahogy embertársainkat is. Adjunk teret magunknak is.
    A karácsony és az újév ünnepe is lehetőséget, teret biztosít arra, hogy osztozzunk a szereteten és a jelenen. Mind a kettő olyan dolog, mely formál minket, de mi is formáljuk őket. Lehet, de nem feltétlenül érdemes ünnepelni a "De jó lenne, ha..." feltételezés alapján. Érdemes viszont a "De jó, hogy..." szerint. Lehet úgy ülni az asztalnál, hogy magunkat emésztjük ilyen-olyan súlyosságú valós és valótlan dolgok miatt; lehet úgy is, hogy megnyitjuk magunkat az érzékszerveink előtt és megosztjuk magunkat a többiekkel és beisszuk a közös jelenlét élményét. A döntés a miénk.
    Akárhogy is döntünk, bár arrébb van még minden ünnep, én mindenkinek nyitott, feltöltő, lelket simogató ünnepeket kívánok! 
 
 
Hivatkozások:
https://www.apa.org/topics/stress/holiday-money
https://www.apa.org/topics/stress/holiday-season  
https://www.apa.org/topics/parenting/holiday
https://nypost.com/wp-content/uploads/sites/2/2017/12/171221-holiday-stress-is-real-feature.jpg?quality=75&strip=all

2022. november 8., kedd

Tűz körül ült a család

Kedves Olvasók! 

    Az ember történetekben gondolkodik. Mindent úgy jegyzünk meg legkönnyebben, ha azt egy történetbe foglalva kapjuk meg. Legyen az nevelés, tananyag, bármi más. Nézzük meg a gyerekek szerepjátékait, akár orvos, anyuka, szakács, stílusát-helyét kereső kamasz... Az ember kialakulásának kezdetétől fogva így működik. Mert - nagyon leegyszerűsítve - mi is egy történet? Ok-okozati összefüggések érzelmi töltettel és hasonulási lehetőséggel.
    Sajnos azonban a történetmesélés szokása kikopófélben van. Vagy nincs rá idő, vagy az emberek úgy érzik, nincs elmesélésre méltó történetük, vagy a képességet nem érzik magukban, esetleg úgy gondolkodnak, hogy "jobb, ha a saját bőrödön tapasztalod meg...". Pedig a történeteknek világformáló ereje van. Gondoljunk csak a történelemre, hány történetet gyártottak az emberek, melyek segítségével ilyen-olyan célt próbáltak elérni. Nem szabad lekicsinyelni a történetek erejét. Ahogy a személyiséget fejlesztő hatásukat sem. A legtöbb szülő a kisgyerekének olvas meséket. Számtalan könyv, mű- és népmese érhető el manapság, ami egy nagyon jó hír (most egy-két könyv minőségétől tekintsünk el). Most mégsem arra bátorítom a kedves olvasót, hogy szerezzen be nyolc könyvet és olvasson minden este. Nem, sokkal inkább gondolok arra, amit a bejegyzés eleji képen is látunk. Vigyük be azt a lakásunkba (no nem szó szerint, azt nehezen fogjuk megmagyarázni a biztosítónknak). Hanem csak képzeletben, ahogy ezt olvassa, gondolja el az Olvasó, hogy egy tábortűz körül ül és történeteket osztanak meg egymással. Tapasztalatokat, tanulságokat a saját életükből, mítoszokat, legendákat varázslatos lényekről. Meséket, melyeket ebben a világban, és meséket, melyeket a Fantázia világában élnek meg. Mindegyik fontos.És egészséges mértékben egyik sem káros.
De milyen konkrét hasznai vannak a  történetek megosztásának? Amiket itt felsorolok, nemcsak a gyerekekre, hanem magukra a felnőttekre is igazak:
  • fejleszti a kreativitást;
  • fejleszti az empátiát;
  • segít, hogy egy-egy problémát vagy élethelyzetet más szemszögből is meg tudjon vizsgálni az egyén;
  • erősíti a kötődést mesélő és hallgató között;
  • fejleszti az optimizmust;
  • fejleszti az egyén logikai gondolkodását;
  • segít navigálni társas helyzetekben;
  • segít, hogy a hallgató még jobb hallgató legyen, a mesélő pedig még jobban ki tudja fejezni érzelmeit és gondolatait (ezért fontos, hogy a gyerekek is meséljenek a szülőknek);
  • fejleszti a nyelvi készségeket;
  • segít megérteni a kulturális és generációs különbségeket;
  • megnyugtat és összpontosítani tanít;
  • segít megküzdeni a stresszel;
  • segít megérteni a múltunkat;
  • erősíti az érzést, hogy a problémáival nincs egyedül;
  • segít új ötletek megfogalmazásában;
  • segít megérteni a valós és nem valós dolgok közti különbséget.

    Többet jelent a gyerekeknek, ha a szülei fejből mondják nekik az esti mesét, legyen az mű- vagy népmese, vagy a szülők által kitalált, esetleg átélt történet. Egy nagyon fontos tényt szeretnék leszögezni: a történetmesélés nem (csak) lefekvés előtti tevékenység! Míg közösen utaznak, míg esznek, míg takarítanak... mindig van rá lehetőség; a történetek közös kitalálása pedig az emberi kapcsolatok egyik, ha nem a legjobb építőköve. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy hogyan kell jól történetet mondani? Hiszen van, aki csak érzi, sokan pedig egy mondattal elintézik az egész napjukat (lsd. gyerekek és "Mi volt ma a suliban?"). Ehhez pár dolgot kell csak figyelembe vennünk:

  • Egy történetnek van eleje, vége, közepe.
  • A történetben van valamilyen konfliktus vagy kérdés, mely megoldásra vár.
  • A történetet egy szereplő szemszögéből érdemes elmondani és nem előre megmondani a végkimenetelt.
  • A szereplé érzelmeit érdemes érzékeltetni. Ez teszi emlékezetessé a mondandónkat.
    Ha ezeket betartjuk,  akkor kis gyakorlással és önbizalommal mi magunk is jó mesemondóvá válhatunk (és nem, nem ciki a tükör előtt próbálni). Hosszú távon pedig, mint fentebb láttuk, megtérülnek az önmaguk fejlesztésébe vetett percek.
    Egy nagyon fontos idézettel zárom a mai bejegyzést:

“A tündérmesék több mint igazak: nem azért, mert azt mondják nekünk, hogy léteznek sárkányok, hanem azért, mert azt mondják nekünk, hogy a sárkányokat le lehet győzni” 

Neil Gaiman

A kép forrása: https://ideas.ted.com/wp-content/uploads/sites/3/2019/11/featured_art_istock_masterclass.jpg

2022. szeptember 28., szerda

"Elegem van" - A fáradt szülő és a mögötte levő fáradt ember

 

  Image by pch.vector on Freepik

 

Nem kérdés, hogy minden szülő átélte már a fáradtságot akár a munka, akár a gyerekek, akár ezek egyensúlyozása miatt (vagy néha az élettárs okán). Ez teljesen természetes. A kérdés sokkal inkább az, hányan beszélnek erről? És, ami még fontosabb: hányan vallják be maguknak vagy ismerik fel a kimerültség jeleit? Hányan tesznek lépéseket azért, hogy saját magukat egyenesbe állítsák, rendbe hozzák, kipihenjék, feltöltsék, megnyugtassák? Azt gondolom, nagyon kevesen tennék fel a kezüket az Olvasók közül. Kérem a kedves Olvasót, magában vegye végig, melyik állítás igaz Önre az alábbiak közül:

  • Amennyiben úgy érzem, hogy a családomban engem frusztráló eset történt, lépéseket teszek azért, hogy magamat megnyugtassam.
  • Amennyi úgy érzem, hogy akár a gyermekem, akár élettársam megbántott, azt tiszta kommunikációval jelzem felé.
  • Amennyiben úgy érzem, hogy kimerült vagyok, gondoskodok magamról azzal, hogy
    • olvasok vagy filmet nézek,
    • testmozgást végzek,
    •  valamilyen hobbimnak szentelem magam,
    • családtól független társasági életet élek,
    • elvonulok, hogy egyedül legyek.
    Még egy nagyon fontos pont: nem az a kérdés, hogy másokhoz mérten mennyi terhet cipel a vállán, hanem hogy hogy érzi magát, hogy bírja a feladatok sorát.
Ezek ismeretében hívom most együttgondolkodásra a kedves Olvasókat, elsősorban is - mint azt kitalálhatták már - a szülőket.
    A mai világban rengeteg feladat hárul a szülőkre, legyen szó anyáról, apáról, különösen pedig a gyermekeiket egyedül nevelőkről. Nem is kezdenék ezek felsorolásába, úgyis mindenki tudja, mikről van szó. Mindeközben azonban elveszik egy fontos tény: a szülő nem csak szülő. A szülő szerepében ott egy önálló entitás, egy személy(iség). És a pszichológia egyik alapvetése, hogy a szerep nem egyenlő a személlyel, legalábbis egészséges esetben (gondoljunk a csak a munkájuknak élő emberekre, akik ennek érdekében mindent feladnak). 
    Ez egy nehéz tény, hiszen ha a gyerek éjfélkor felébred, és sír vagy rosszul van, nem fogja azt mondani a szülő, hogy ő most nem, ő pihen (ismét mondom, egészséges esetben). Mert ezek a helyzetek a szülőséggel járnak. Amit mi most keresünk, az a kettő közötti vonal, ahol a személy és a szülő találkozik. Azt, ahonnan vissza lehet lépni a személyiségnek önmagába, hogy saját magával foglalkozzon - mert ez nem önzőség. 
    Erre természetesen vannak gyakorlati tippek: határok világos lefektetése másokkal megbeszélve, napirendek készítése, stb., én most mégsem erről szeretnék írni, hanem egy már fentebb említett kérdésről.
    Felvállalni, hogy "Elegem van."
    Felvállalni azt, hogy idegesít a gyerekek viselkedése. Kimondani legalább magamnak, hogy jó lenne, ha ma nem lennének itthon, nem kéne vasalni, főzni, tanulni, stb., mert valahová le vannak passzolva és aggódni se kell értük. Felvállalni, hogy a következő elhagyott szennyes zoknit már csak át akarjuk lépni és hogy néha bizony a tankönyvekre ránézni számunkra is traumatikus élmény tud lenni. A matchboxról és a LEGO-ról nem is beszélve.
    Komolyra fordítva a szót, a legtöbb szülő bűntudatot érezhet amiatt, hogy ilyen gondolatok támadnak benne. Mert mindenki szeretne jó lenni, tökéletesen szeretni a gyerekét, mindent megadni neki, hogy életképes felnőtt legyen. De ez nem mindig fog menni. És néha nagyon rosszul lenni az egésztől is szabad. És ez a kulcsszó.
    Szabad felvállalni a saját érzelmeinket. Szabad nem akarni nevelni. Szabad nem akarni gondoskodni. El kell fogadnunk, hogy nem vagyunk száz százalékig gondoskodásra huzalozva. Nem lehet. Kell lennünk önmagunknak is. Meg kell találnunk, kik vagyunk, ha nem szülők vagyunk és aztán el kell fogadnunk, hogy ez az oldalunk nem mindig ugyanazt akarja, mint a szülőszerepünk vagy a gyerekünk vagy az élettársunk. 
    Kedves Olvasók, kedves Szülők, ne terheljük magunkat bűntudattal az érzelmeinkért, gondolatainkért. Jönnek, és mennek, ha hagyjuk. Kimondani, hogy nem akarjuk, nem bírjuk: emberi jog. Szükséglet. Nem vagyunk kevesebbek környezetünknél, se annak alárendeltjei. Fogalmazzuk meg, legalább magunknak. Winnicott mondta ki: mindenki legfeljebb "elég jó" szülő lehet. Vegyük észre az ebben rejlő szabadságot. Megérdemli minden felnőtt, aki magára vállal és szeretettel kezel egy emberi életet, hogy megfogalmazhassa, amit érez.
    Már majdnem egy hónapja zajlik az új tanév, és amellett, hogy a gyerekeknek segítenek, saját maguk számára is tehetnek egy szívességet azzal, hogy megtartják a fent leírtakat. Hogy nyitnak azok felé, akik igénylik, hogy kimondhassák és hogy ha maguk igénylik, akkor kimondják másoknak. Amit szavakba öntünk, az mindig egy kicsit könnyebbé válik.

2022. március 4., péntek

Egy mindenki életében megjelenő mumus: a szorongás

 

Kedves Olvasók!

Bizonyára mindannyian találkoztak már azzal a szóval, hogy "szorongás", sőt, legtöbbünk át is élte, tapasztalta környezetében. De mi az? Mi történik olyankor? Mi váltja ki? Rossz-e, tényleg mumusként kell kezelni?

Kezdjük azzal, hogy mi is pontosan a szorongás:

"Valós vagy tévesen annak vélt veszély esetén jelentkező kínzó, szabadon lebegő félelem",

melyet

"feszültségérzet, aggodalmas gondolatok és testi változások, mint pl. vérnyomásemelkedés, jellemeznek."

Egy természetes reakció a szervezetünk részéről, mely figyelmeztet, felkészít a veszélyre, éppen ezért hasznos is lehet. Bajt két esetben eredményezhet: ha rendszeresen indokolatlanul, valós veszély hiányába jelentkezik, ill. ha hosszabb ideig tartósan fennáll. Az előbbire a legjobb példa a fóbiák, legyen az valamilyen állat, vagy túlzott tömeg. Az utóbbit hosszú távú fennállása esetén krónikus szorongásnak nevezzük. Ezek a fóbiák és krónikus szorongások egészségügyileg a szorongásos zavarok közé tartoznak. Jelentkezhetnek az élet bármelyik szakaszában és genetikai háttér mellett sokkal nagyobb a környezet és a neveltetés befolyása a megjelenésükre.

Következő kérdésünk: mi váltja ki? Nos, erre a válasz az, hogy ez sokkal inkább múlik az egyénen, mint megfigyelőn. Attól függ, mi az a külső (vagy belső!) inger, ami átlépi az idegrendszernek azt a bizonyos küszöbét, amit már veszélynek érzékel. Külső inger lehet erős zaj vagy egy ízeltlábú akár, belsőleg pedig egy furcsa szúró érzés a fejünkben, vagy állandó izomfájdalom. Ennek a küszöbnek a holléte abszolút egyénfüggő.

Mi történik bennünk, amikor szorongunk? A szervezetünk készültségbe helyezi magát, az ún. "üss vagy fuss" állapotba. Az izmok megfeszülnek, emelkedik a vérnyomás, gyorsul a szívverés és a légzés (ami felszínessé is válik), a vér az izmokba áramlik, az adrenalin termelődése fokozódik. A figyelmünk beszűkül a veszélyt jelentő ingerre, a gondolataink is aköré rendeződnek. Mindent két kategóriába sorolunk: ártalmas vagy nem ártalmas. Féljünk vagy ne.

Ez természetesen hamar kifárasztja a szervezetet, és ha a veszély elmúltával a szorongás is lecsökken, akkor nincsen semmi gond. Ha viszont fennmarad, vagy ártatlan ingerekre is áttevődik, kezdődnek a már fent leírt gondok. És ez az, ami egyre több emberre kezd jellemzővé válni, beleértve a fiatalokat is.

A közösségi média elterjedése, a szorító társadalmi elvárások, a világjárvány és most a háború; ezek mind olyan szorongáskeltő ingerek, melyek bármelyikünket és mindannyiunkat elérnek. Ezek mellett még számos egyéni tényező is felmerülhet, melyeket mindenki a saját életében megtapasztalhat. Kezelni a szorongást mégis csak akkor kell, ha már szürreális mértéket ölt és megnehezíti (rosszabb esetben ellehetetleníti) a mindennapi életünket.

És mit tehetnek?

  •  Ne féljenek tőle. Egy természetesen induló reakció csak, mely önmaguk megóvása érdekében létezik.
  • Vegyék észre az elhúzódó szorongás jeleit: kialvatlanság, megváltozott étkezési szokások, csökkent teljesítőképesség az élet több területén, állandósult félelem- és veszélyeztettségérzet, gondolatok beszűkülése, emelkedett vérnyomás, nehézlégzés, más testi tünetek. Természetesen nem kell az összesnek jelen lennie, hogy tudják, baj van, ahogy ezeken kívül léteznek még más tünetek is. 
  •  Relaxáljanak. Végezzenek, végeztessenek gyerekeikkel légzőgyakorlatokat. Ezekből az interneten rengeteget találnak. 
  •  Hidegzuhany. Ezt persze majd nyáron lesz a legkönnyebb megvalósítani. A hideg víz növeli a stressztűrő képességeket.
  •  Testmozgás, egészséges étkezés.
  • NE! ostorozzák magukat miatta. Emberek vagyunk, emberi küzdelmekkel. Ha még okoljuk is magunkat vagy próbáljuk elkergetni a gondolatát is a szorongásnak, csak rosszabb lesz. Fogadják el, hogy most bennünk van, és hallgassuk meg, mit szeretne.
  • Keressenek szakembert és kérjenek segítséget tőle.

Hivatkozások:

Akadémiai Szótár - Pszichológia, 2010

https://www.apa.org/topics/anxiety

A kép forrása:

Photo by Christopher Ott on Unsplash

2022. február 25., péntek

Hogyan beszéljünk a háborúról gyerekekkel?

 Kedves Szülők, Kedves Olvasók!

Gyors bejegyzés következik, melyekben honlapokat, oldalakat, posztokat találnak, amik leírják, hogyan is kommunikáljunk nem csak gyerekekkel, hanem egymással is az orosz-ukrán háborúról. Kérem, tanulmányozzák őket alaposan, vigyázzanak egymás és önmaguk egészségére, és ha kérdésük van, keressenek meg bátran az alábbi email-címen: denes.gergo@hunyadisopron.hu

Amit magukért is megtehetnek:

  • Kerüljék az állandó hírolvasást! Legyen meg az az exkluzív időszak, amikor tájékozódnak
  • Ellenőrizzék alaposan a hírforrást; rengeteg a plusz szorongást keltő álhír.
  • Válasszák el a tényeket és a saját érzelmeiket.
  • Tudatosítsák magukban, mit éreznek.
  • Ne féljenek segítséget, beszélgetést kérni embertársaiktól, kimondani, amit éreznek és amitől félnek.
  • Higgyék el, hogy a mi életünk még megy tovább, ha sántítva is. Kapaszkodjunk a mindennapokba.
  • Nyúljanak vissza vagy találják meg a megnyugvást jelentő hobbit, programot, rutint.

A linkek:

https://www.youtube.com/watch?v=NrXHN6GyR7M

https://www.facebook.com/apaparaa/posts/300568495395313

https://www.facebook.com/mesepedagogia/posts/2173525406135983

https://www.facebook.com/fehertibordaniel/posts/658078888975488

https://www.facebook.com/kekvonal/photos/a.10150109394705586/10159713136045586

művész: Natasha Alimova


2022. január 6., csütörtök

Könyvajánló a neveléshez és a mindennapokhoz

 

Kedves Olvasók!

 

Ebben a blogbejegyzésben könyveket szeretnék ajánlani, melyek segítségünkre lehetnek a nevelésben és embertársi kapcsolatainkban. Az alább bemutatott kötetek mind gyakorlati megközelítésűek, a mindennapi életben is használható tanácsokkal. A könyvek elolvasása nem szükségeltetik ahhoz, hogy jó szülők vagy jó emberek legyünk, de ha mégis úgy döntünk, beszerzünk egyet vagy többet a listából, segíthetnek minket (és gyermekeinket) az utunkon. Ezekből is, mint minden másból, azt raktározzuk el magunkban, amit jónak látunk, viszont fontosnak tartom kiemelni, hogy mindegyik könyv szerzője pszichológus szakember, így ha olyannal találkozunk, amivel elsőre nem értünk egyet, ne vessük el rögtön, hanem olvassunk tovább, járjunk utána, legyünk befogadóak.

A könyvek elolvasása nem helyettesíti a nevelési tanácsadást vagy a pszichológusi ellátást, ill. nevelési szakértőkké sem válhatunk az elolvasásuktól (sajnos). Ha úgy érezzük, további segítségre vagy tanácsa van szükségünk, forduljunk bátran szakemberhez.

 

Lukács Liza: Hogyan szeretsz?

Kulcslyuk Kiadó Kft., 2020

2 520 Ft

https://nyitottakademia.hu/webshop/konyv/lukacs-liza_hogyan-szeretsz-5014?gclid=Cj0KCQiAw9qOBhC-ARIsAG-rdn6elfPqdjW_dwG6fu3p17Pe6OQnsfiRNeDTH91UwH3s2RqJ2zESX-UaAkhUEALw_wcB

Az első könyv az önismeretre fókuszál, ami a jó és stabil neveléshez elengedhetetlen. A szerző a múltban átélt tapasztalatok hatását mutatja be, illetve azt, hogyan ismerhetjük fel és tudatosíthatjuk ezeket. Ajánlom mindenkinek, aki szeretne tudatosságot vinni az emberekkel való kapcsolataiba, és még jobban megérteni, hogyan (és miért) viselkedik gyermekével.

 

Guy Winch: Hogyan gyógyítsuk meg az összetört szívet?

HVG Könyvek, 2019

1 320 Ft

https://hvgkonyvek.hu/konyv/hogyan-gyogyitsunk-meg-egy-osszetort-szivet

Guy Winch könyve nem csak a „nagy bajok”at követő szívfájdalomra kínál megoldást, hanem az életben bármelyikünk (így gyermekeink) által tapasztalható fájdalomra is. A szerző bátorítja a megértést, és hangsúlyozza az empátia és a másik meghallgatásának fontosságát. Fontos és megszívlelendő tudás egy zsebünkben elférő könyvbe zárva.

 

Jessica Joelle Alexander és Iben Dissing Sandahl: Gyereknevelés dán módra

HVG Könyvek, 2017

2 975 Ft

https://hvgkonyvek.hu/konyv/gyerekneveles-dan-modra?gclid=Cj0KCQiAw9qOBhC-ARIsAG-rdn7JhRJm4kycKU6eyjy29YM6uZSgNvk-_6U-Im37_VC2WMsBGTceOKsaAp3SEALw_wcB

Az amerikai és dán szerzőpáros könyve hasznos nevelési tanácsokkal bír akkor is, ha lebontjuk róla Dánia iránti rajongásukat. Érdemes ebből a szempontból kritikus szemmel olvasni a könyvet, hiszen ott sem kolbászból van a kerítés, és az emberek sem tökéletesen boldogok. Viszont, ha a könyvnek ezt az elemét el tudjuk engedni, akkor hasznos alapelveket olvashatunk, melyeket beépíthetünk a saját családunk életébe.

 

Alice Eaton: Lelki elsősegély gyermekünknek - Egyszerű gyakorlatok a szorongás, a félelem, az aggodalom csillapítására

Kossuth Kiadó Zrt., 2021

3 315 Ft

https://www.libri.hu/konyv/alicia_eaton.lelki-elsosegely-gyermekunknek.html

            A brit szerző gyakorlati tanácsok sokaságát írja le könyvében. Írása átmenet az alapelvek és a módszerek bemutatása között, mind a kettőből találkozhatunk példákkal. A címe ellenére nem csak krízisek esetén tudjuk hasznosítani a benne leírtakat, sok olyan tanács szerepel benne, melyek a békésebb, nyitottabb és szabadabb családi légkör megvalósítását segítik elő.

 

Erica Reischer: 75 stratégia boldog és sikeres gyerekek neveléséhez

HVG Könyvek, 2018

2 975 Ft

https://hvgkonyvek.hu/konyv/75-strategia-boldog-es-sikeres-gyerekek-nevelesehez?gclid=Cj0KCQiAw9qOBhC-ARIsAG-rdn4c0WuGMpwEq3L-cHRiOnvvKZ1XG127OFvnPCcf3oqOv73Ar-Oi2MwaAouUEALw_wcB

            A hatásvadásznak ható cím ellenére egy igazán hasznos gyöngyszem ez a könyv, mely a gyakorlat és a módszerek átadását tűzi ki céljául. A könyvben a különböző tanácsok számozva vannak, és a szerző elősegíti, hogy a gyakorlatokat össze is fűzhessük egymással a hivatkozásokkal. Ezt a könyvet nem kell előre elolvasnunk ahhoz, hogy alkalmazni tudjuk. Ha valamilyen szoros helyzet felmerül, leemeljük a polcról, kikeressük az általunk hasznosnak talált módszert, és már be is vethetjük. Gyors, lényegre törő és hatékony, viszont alapelveket vagy mély pszichológiai magyarázatokat ne várjunk tőle.

 

rikka ameboshi fotója a Pexels oldaláról